Bella kanapé: ismerd meg ezt a rendkívüli terméket!
A Bella kanapé egyik újdonsága webáruházunknak – és ez a háromszemélyes kanapé annyira modern és praktikus, hogy megérdemel egy külön cikket. Blogbejegyzésünkben bemutatjuk, milyen előnyei vannak e terméknek, és hogyan lehet beszerezni.
A Bella kanapé paraméterei
Amikor valaki a nappali berendezését tervezi, akkor az első dolog, amit ellenőriznie kell, az az, hogy mekkora a szoba, és ebből kifolyólag mekkora méretű kanapé fér majd oda. Nagyobb helyiségekbe az U alakú kivitelt szokták választani, közepesekben az L alakú is igazán jól mutat, de a minőségi kanapék iránt is nagy a kereslet: főleg a háromszemélyes verziók a közkedveltek. Gyakori, hogy ezek mellé puffot vagy fotelt is kérnek az emberek.
A Bella kanapé hagyományos méretű, így jól illik majd a kisebb és nagyobb alapterületű helyiségekbe is: 250 cm x 100 cm, magassága pedig 72, illetve 88 cm. A termékhez ugyanis díszpárnák is járnak, a háttámla magasságába ezek is beletartoznak, ha fent hagyjuk őket.
Amit még érdemes számításba venni, az az ülésmagasság és az ülésmélység. A Bella kanapé esetében az előbbi 41, az utóbbi 66 cm – tágas hely áll tehát rendelkezésre a kuckózáshoz. A komfortos elhelyezkedést a hullámrugós ülőfelület is biztosítja, a matrac rész memóriahabos.
A fémlábak magassága 4,5 cm – ez a dizájnos elem nemcsak esztétikussá teszi a bútort, hanem praktikussá is, hiszen így a heverő egy padlófűtéses helyiségben is elhelyezhető.
Hol fog jól mutatni a Bella kanapé?
A Bella kanapé egy modern kivitelű nappalibútor, amely Lengyelországban készül. Hosszú távon biztosítja majd a pihenést, hiszen minőségi anyagokból áll – az alapja tömör fa, a kárpitozás pedig kérhető prémiumkategóriás textilből is.
Hogy milyen színben rendeled meg, az a nappalid stílusától függhet: minimalista stílus esetén szóba jöhet a fekete, a fehér vagy a szürke is, de egy mediterrán, hangulatosabb helyiségbe akár narancssárga vagy bordó színt is választhatsz.
A többi bútorral, a szőnyeggel és a függönnyel, valamint a fal színével kell összhangban lennie az ülőbútor kárpitozásának. A díszpárnák készülhetnek valamilyen más árnyalatban is. Látható tehát, hogy bármilyen is a berendezés, az egyedi igények alapján elkészíthető Bella kanapé jól fog mutatni benne.
Ha pedig történetesen olyan darabra vágysz, amelyik ágyazható is, akkor mindenképp érdemes a Bella kanapét megtekintened, hiszen igencsak széles fekvőfelülettel rendelkezik ez a bútor. A 200 cm x 150 cm-es terület két embernek is elegendő helyet biztosít. Vendégágyként is remekül helytáll tehát ez a modell! Csupán a háttámlát kell ledönteni, és a nyitható kanapé alkalmas lesz az alváshoz.
Ebből kiindulva pedig azt is elmondhatjuk, hogy a Bella akár a gyerekek szobájába is kerülhet – napközben el lehet rajta heveredni, tanulni, olvasni, játszani, de ha átjön egy jó barát, barátnő, akkor az elszállásolás kérdése is megoldott!
A terméknek tágas ágyneműtartója is van, így a paplan, párna, ágyneműhuzat is tárolható a belsejében.
Miként lehet megrendelni a Bella kanapét?
A Bella kanapé egy lengyel gyártású bútor, amelyet igény szerint készítenek el, a rendelést követően 8-12 hetet kell várni a házhoz szállításra. Készleten mindig van ilyen modellünk, mert nagyon népszerű darabról van szó.
A vásárlás menete a következő: egyeztess időpontot munkatársunkkal telefonon – a kiválasztott időben ő csak rád fog figyelni, és bemutatja a lehetőségeket a bútorválasztás kapcsán.
Ha eldöntötted, melyik terméket szeretnéd megrendelni, akkor kiválaszthatod a szövet színét, fajtáját is, és pár héten belül megkapod az adott kanapét. Ha készletről vásárolsz, még egyszerűbb minden: akár már aznap nálad lehet a Bella kanapé is!